A cégek 26 százalékánál a fluktuáció mértéke meghaladja a 10 százalékot, miközben a távozó munkatársak pótlása gyakran több millió forintot tesz ki – derül ki a BDO Magyarország és a Blooment Alapítvány közelmúltban végzett, több mint száz vállalkozást érintő kutatásából. A fluktuáció csökkentése a hatékonyabb toborzási módszerek alkalmazása mellett az utánpótlásképzés fejlesztésével, a gyakornoki munkakörökhöz kapcsolódó mentorprogramok bevezetésével érhető el.

A felmérés adatai szerint a magas fluktuációs arány mellett különösen aggasztó, hogy a frissen kiválasztott munkatársak 24 százaléka rövid időn belül elhagyja a céget (vagy nem válik be, vagy talál egy számára vonzóbb helyet), így az alkalmazásukba befektetett költség és energia esetükben sosem térül meg. "Ha a cégek hajlandóak energiát fektetni abba, hogy maguk neveljék ki a munkatársaikat, motiváltabb, lojálisabb kollégákat kapnak” - mondja Szegedi Levente, a Blooment Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Legalább 1 millió forint a dolgozó pótlása

A fluktuáció visszaszorítása egyre komolyabb hatékonyságnövelő tényező. A felmérésnek arra a kérdésére, hogy mekkora költséggel (hirdetés, kiválasztási tevékenységek: interjúk, tesztek, adminisztráció, stb.) jár egy új munkavállaló felvétele, a megkérdezett cégek 29 százaléka jelölt meg 1 millió forintnál magasabb összeget. Ez azonban még korántsem a teljes költség, hiszen az új munkatársat be is kell tanítani: itt már a vállalkozások 35 százaléka számol be milliós nagyságrendű további közvetlen és közvetett költségről.

„A valóságban a toborzási és a betanítási költségek a legtöbb esetben még a felmérés során kapott eredményeket is túlszárnyalják, hiszen a cégek többsége gyakran a közvetett, kapcsolódó költségelemeket nem is veszik figyelembe, amikor ezeket a költségeket kalkulálják” – mutat rá Szegedi Levente.

Minimum 2 hónap kell az új kolléga megtalálásához

Az egyre szélesebb foglalkoztatási területeken jelentkező munkaerőhiány alaposan megnehezítette a toborzással foglalkozó szakemberek dolgát. A felmérés eredménye szerint a vállalkozások 77 százalékának több mint 2 hónapra van szüksége egy megüresedett munkakör betöltésére: 64 százalék 2-3 hónapos, 12 százalék 3-6 hónapos, míg 5 százalék fél évnél is hosszabb átlagos időt jelölt meg a pótláshoz szükséges időként.

3-6 hónap a teljes értékű munka elérése

A válaszadók 38 százaléka szerint legalább 3-6 hónapra, további 9 százalékuk szerint több mint fél évre van szükség ahhoz, hogy a betanított munkatárs teljes hatékonysággal dolgozzon, és a betanítás többé ne igényelje más munkatársak extra hozzájárulását tapasztalatátadás, illetve helyettesítések formájában.