A Mercedes hajszállal megelőzte az Audit és lett a legvonzóbb munkaadó, egyben a Randstad Award nyertese. A fiatalok körében a Samsung a legnépszerűbb, munkahelyi környezetben az IBM a legjobb, a legismertebb munkaadó pedig a Tesco.

A kecskeméti gyár mindössze másfél százalékponttal előzte meg győri vetélytársát – a Mercedesnél a megkérdezettek 67,58 százaléka dolgozna szívesen, míg az Audinál 66,08 százalék vállalna munkát.

A díj alapját képező reprezentatív, független felmérésben a Mercedes több szempont alapján is az élre került: a legtöbb válaszadó szerint itt van a legnagyobb lehetőség a hosszú távú elhelyezkedésre, valamint a munka és magánélet közötti egyensúly megteremtésére, ráadásul a vállalat pénzügyileg is stabil. „Az Audi megítélése volt a legjobb a fizetés és a karrierlehetőségek szempontjából, de ez most nem volt elég a győzelemhez, a munkavállalók ma már több szempontot mérlegelnek” – magyarázta az eredményeket Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója.

A fiatalok a Samsungot akarják

Hozzátette, hogy korcsoportok szerint is különböző, hogy kit tartanak a legvonzóbb munkáltatónak: a fiatalok körében a Samsung, a 25-44 év közöttieknél az Audi, az ennél idősebbeknél pedig a Mercedes nyert.

Munkahelyi légkörben az IBM nyert

A legérdekesebb feladatokat és a legkellemesebb munkahelyi légkört ugyanakkor az IBM kínálja Magyarországon a felmérés szerint, amivel a vállalat – tavalyi eredményéhez hasonlóan – a Randstad Award harmadik helyezését szerezte meg 2015-ben. A saját kategóriája legvonzóbb vállalataként különdíjat kapott a Richter Gedeon (gyógyszeripar), a DM (kiskereskedelem), a Samsung (ipar és termelés), a MOL (energetika) és a Nestlé (FMCG), míg a legismertebb munkáltató díját a TESCO érdemelte ki.

Inkább szolgáltatnánk az autóipar helyett

Bár az autóipar vonzereje tovább nőtt, mégis 2015-ben már a szolgáltató szektorban dolgoznának legszívesebben a magyarok – minden második megkérdezett vállalna itt munkát. „Az autóipar csak a Mercedes és az Audi gyárához közel eső régiókban – a Nyugat-Dunántúlon, az Észak- és Dél-Alföldön – tudta megőrizni a vonzerejét a munkavállalók körében, a maradék négy régióból háromban már a szolgáltató cégeket sorolták előbbre az emberek” – tette hozzá Baja Sándor.

Jó fizetés és kellemes munkakörnyezetet akarnak a munkavállalók

A világgazdaság háromnegyedét jelentő 23 országban végzett felmérés egyik legfontosabb tanulsága a díjátadón elhangzottak szerint az, hogy a legnagyobb munkáltatók épp a munkavállalók által fontosnak tartott szempontok szerint teljesítenek gyengébben. „A dolgozók a gazdasági fellendülést kihasználva jó fizetést és kellemes munkahelyi környezetet keresnek, a vállalatok ehelyett a képzési és karrierlehetőségekre helyezik a hangsúlyt. A válság megszűnésével egyre könnyebb állást váltani, ezért a cégeknek minden eszközt meg kell ragadniuk a tehetségek megtartásáért” – mondta Baja Sándor. A Randstad Hungary vezetője beszédében kiállt a közmunka mellett, valamint hangsúlyozta a duális képzés fontosságát és a közoktatás reformjának szükségességét a magyar munkaerő versenyképességének megőrzése érdekében.

A legvonzóbb munkáltatók Magyarországon 2015-ben a Randstad Award toplistája szerint:
(Zárójelben a 2014-es helyezések)
1. Mercedes-Benz (2.)
2. Audi (1.)
3. IBM (3.)
4. Samsung Electronics (4.)
5. Bosch (6.)
6. Nestlé (7.)
7. GE General Electric (9.)
8. Richter Gedeon (10.)
9. Ericsson (-)
10. Continental Automotive (8.)
Legvonzóbb munkaadó különdíjak:
Gyógyszer- és vegyipar Richter Gedeon
Kiskereskedelem DM (Drogerie Markt)
Ipar és termelés Samsung
Energetika és közműszolgáltatás MOL
FMCG Nestlé
Legismertebb munkaadó TESCO