A Budapest Business Journal üzleti lap mai száma terjedelmes HR melléklettel jelentkezik, amelyből többek között kiderül, hogy mely munkaerő-közvetítő és kölcsönző cégek zárták a legjobban a tavalyi évet. Nagy mozgások nincsenek, néhány érdekes adat persze igen. Íme gyorselemzésünk.

Közvetítők: 2 milliárd forinthoz közelít a Randstad

A közvetítő cégek listáját továbbra is utcahosszal vezeti a holland tulajdonú Randstad. Ráadásul tovább növelte előnyét, közvetítésből származó árbevétele egy év alatt 50 százalékkal nőtt és már a 2 milliárd forinthoz közelít. A második helyen sincs változás: a brit Hays őrzi stabil helyét (azért azt jegyezzük meg, hogy az ő pénzügyi évük nem december 31-én, hanem június 30-án zárul, így összevetésben fél év csúszásban vannak).

Fehér Tamás érkezésével sokat erősödött a korábban szinte csak kölcsönzéssel foglalkozó, német tulajdonú Trenkwalder közvetítői divíziója. Már a harmadik helyen áll és 30 százalékot nőtt. Hasonló utat járt be a JobsGarden/IT Jobs is. A tavaly harmadik Karrier Hungáriának kisebb növekedést sikerült elérnie, ezzel az ötödik helyre csúszott, ám így is meghatározó szereplő a piacon (A két alapítónak - Ruff Gabriellának és Fürjész Beátának - egy másik cége, a Karrier Rent is szerepel a listán, a 12. helyen). Utánuk az Adecco növelte bevételét jelentősebben, a kétezres évek piacvezetőjének, a Graftonnak viszont csökkent. Üde színfoltja a listának a négy fiatal srác által alapított IseeQ, amely első alkalommal ért a top 10-be. Az ő sztorijukat itt írtuk meg.

Közvetítő cégek toplistája a 2015-ös közvetítésből származó árbevétel szerint rangsorolva (zárójelben a tavalyi helyezés)

CégnévÁrbevétel közvetítésből
millió forint (2015)
Árbevétel közvetítésből
millió forint (2014)
1. (1.) Randstad 1934 1303
2. (2.) Hays 618 585
3. (5.) Trenkwalder 393 305
4. (4.) JobsGarden/IT Jobs 384 310
5. (3.) Karrier Hungária 342 330
6. (6.) CPL Jobs 331 300
7. (9.) Adecco 282 197
8. (9.) Reed 239 197
9. IseeQ 213 nincs adat
10. (7.) Grafton 208 226
11. (8.) Enloyd 204 208 (Prohumán 2004-ként)
12. Karrier Rent 188 nincs adat

 

Kölcsönzők: élen a Prohumán 2004

A kölcsönző cégeknél „trónfosztás” történt. A Prohumán 2004 átvette a vezetést a Trenkwaldertől. Még akkor is, ha a 11. helyen álló Trenkwalder Humánerőforrrás számait hozzáadnánk a Trenkwalderhez. A harmadik, negyedik helyen nincs változás (Adecco, Gamax). Utána a Pannonwork (10-ről 8-ra) és a Get Work Trend (13-ról 10-re) ugrása jelentősebb. Érdekesség, hogy a Randstad is foglalkozik kölcsönzéssel. 532 fős átlagos létszámával a 18. helyen végzett.

Kölcsönző cégek toplistája a 2015-ös átlagos létszám szerint rangsorolva (zárójelben a tavalyi helyezés):

CégnévÁtlagos létszám (fő) (2015)Árbevétel kölcsönzésből (mld Ft, 2015)Átlagos létszám (2014)
1. (2.) Prohumán 2004 7088 22,8 5551
2. (1.) Trenkwalder 5795 19,8 6953
3. (3.) Adecco    3712 13,4 3570
4. (4.) Gamax 2177 6,2 3100
5. (6.) Pannonjob 2075 7,5 1921
6. (7.) WHC 2072 7,3 1485
7. (5.) Work Force 1899 5,3 2107
8. (10.) PannonWork 1647 4,6 923
9. (9.) Man At Work 1334 4,2 1280
10.(13.) Get Work Trend 1152 2,7 807
11. Trenkwalder Humánerőforrás 1035 3,7 nincs adat
12. (12.) Profield 1009 2,9 851

A listák teljes terjedelemben a Budapest Business Journal április 22-én megjelent HR mellékletében olvashatóak.