Mitől jó egy vezető? „Attól, hogy jó ember vagy megpróbál jó emberként viselkedni” – válaszolta az élelmiszereket, kozmetikumokat és tisztítószereket forgalmazó vállalat HR-vezetője. Vörös Mónikáról kiderül, értékesítésről váltott a HR-re, a szakma nagy kihívásának pedig azt tartja, hogyan lehet támogatni a munkavállalókat a stressz kezelésében, a fizikai és a mentális egészség megőrzésében.

Névjegy
Vörös Mónika a Külkereskedelmi Főiskolán diplomázott, majd az SCA-nál kezdett el vezetői gyakornokként dolgozni. 1997-ben, három év marketing és értékesítési tapasztalattal került át az Unileverhez. Itt lehetősége nyílt az értékesítés minden területét kipróbálni és vezetői tapasztalatot szerezni. Karriertervében szerepelt a HR terület, erre készülve tavaly HR diplomát szerezett a Corvinus Egyetemen. Két évvel ezelőtt lett az Unilever HR vezetője a magyar-Adria régióban, illetve a Food Solutions üzletág dél-kelet európai régiójában. HR csapata 14 főből áll. Az Unilever mintegy 190 országban van jelen az élelmiszerek, kozmetikumok és háztartási tisztítószerek piacán. A vállalat 1991 óta működik Magyarországon. A budapesti irodában és három gyárában (Nyírbátor, Veszprém, Röszke) több mint 1500 munkavállalót foglalkoztat. Vörös Mónika angolul és németül folyékonyan beszél. Egy hétéves fiú ikerpár édesanyja. Szabadidejében szívesen főz, érdekli a gasztronómia és a borok. Nagyon szeret utazni és különböző kulturális programokon részt venni. Budapest III. kerületében él.

1. Mire különösen büszke eddigi pályafutása során?

Az elmúlt 2 évemre. Ez az időszak fogja át eddigi HR-es pályafutásomat. Úgy érzem, sikerült egy erős starttal tovább erősíteni a HR csapatunkat és tevékenységeinket az Unilevernél, hogy még inkább támogassuk az üzletünk sikerét és emberközpontú szervezeti kultúránkat.

2. Mi volt a legjobb tanács, amit valaha is kapott?

Egy kolléganőm tanácsára választottam és végeztem el a Corvinus egyetem HR BP (business partner – a szerk.) képzését, amely során szakmailag és emberileg nagyon sokat fejlődtem, nagyszerű embereket ismertem meg, és a tanultakat a gyakorlatban még ma is használom.

3. Mitől jó egy vezető?

Attól, hogy jó ember, vagy megpróbál jó emberként viselkedni. Ezt a gondolatot pár éve hallottam globális vezetőnktől, Paul Polman-től. Nagyon megfogott, mert úgy gondolom, benne van a lényeg: az alapvető emberi értékek tisztelete, az egymásra figyelés, a fejlődni akarás.

4. Mit becsül leginkább egy kollégájában, mit tolerál legkevésbé?

Nagyon becsülöm a megbízhatóságot, ha tudom, hogy valakire számíthatok, és ha esetleg gond van, azt jelzi. Épp emiatt nehezen viselem, ha valaki hanyag vagy nemtörődöm, főként, ha másokkal szemben viselkedik így.

5. Van-e valamilyen technikája a hatékony időgazdálkodásra?

Ezen a területen folyamatosan kihívásokkal nézek szembe, és próbálok új módszereket kipróbálva fejlődni, mivel több fontos szerepem is van az életemben. Próbálom a teendőimet rögzíteni írásban, hogy csökkentsem azt a stresszes érzést, hogy esetleg elfelejtek valamit. Ha valamit 1-2 perc alatt el lehet intézni, akkor azt a feladatot rögtön el is végzem. Próbálok mindig hagyni üres időket a naptáramban a váratlan helyzetekre. Bevált az is, hogy a magas energiaszintű napszakokban – számomra a reggel és a délelőtt ilyen – végzem el a legfontosabb munkákat.

6. Szokott-e otthonról dolgozni?

Általában 2-3 hetente egy napot vagy egy fél napot dolgozom otthonról, de a jövőben szeretném ezt még gyakrabban megtenni. A gondolkodós, elmélyülést igénylő feladataimat végzem el otthon, legutóbb például a régiónk jövőbeni szakmai fejlesztési tervén dolgoztam.

7. Milyen tanácsot adna egy most 18 éves, pályaválasztás előtt álló fiatalnak?

Tökéletesítse nyelvtudását. Legyen minél nyitottabb, próbáljon meg tájékozódni a legújabb munkaerő-piaci trendekről. Erre kiváló lehetőséget nyújtanak az állásbörzék vagy az internet. Ha van lehetősége, érdemes gyakornokként akár csak két-három hónapra különböző szervezetekhez jelentkezni, és a való életben megtapasztalni, milyen is a munkahelyi környezet. Véleményem szerint nagyon fontos, hogy alaposan kiválasszuk az első munkahelyünket, hiszen az ott szerzett tapasztalatok meghatározhatják egész karrierünket, és a munkához való hozzáállásunkat.

8. Mi kell ahhoz, hogy valaki versenyképes pályakezdő legyen HR-esként?

A szakmai végzettség és a HR trendek ismerete mellett két dolgot emelnék ki: érdeklődés és elkötelezettség az üzleti területek működése és támogatása iránt, valamint erős interperszonális készségek, jó kommunikáció, nyitottság és közvetlenség. Véleményem szerint ezek a jellemzők fontosak ahhoz, hogy megfelelő „business partnering” alakulhasson ki főként a vezetőfejlesztés és a tehetségmenedzsment területén.

9. Mit tart manapság a legnagyobb kihívásnak a HR-ben?

A felgyorsult tempó és a megnövekedett munkaterhek miatt szerintem most az egyik legnagyobb kihívás az, hogy tudjuk a munkavállalóinkat támogatni a stressz kezelésében, a fizikai és a mentális egészség megőrzésében, illetve a magánélet számukra megfelelő egyensúlyban tartásában. Az Unilever ezen a területen úttörő kezdeményezéseket valósít meg, és HR-esként fantasztikus lehetőség ebben a munkában részt venni.

10. Hogyan kapcsolódik ki munka után?

A családdal, gyermekeimmel és a barátaimmal együtt töltött idő kapcsol ki leginkább, de egy jó könyv vagy film is nagyon feltölt.

Korábbi portré cikkeink (2)