A közel 7 000 munkavállalót foglalkoztató Auchan Magyarország Kft. humán erőforrás igazgatója. Az Auchannál töltött több mint húsz év alatt dolgozott többek között osztály- és szektorvezetőként, korábban a bérezésért, juttatásokért és a mobilitásért felelt a francia nagyvállalatnál. Részt vett az első magyarországi Auchan áruház megnyitásában is. Tapasztalata szerint a HR-ről való gondolkodásmód nagyot változott az elmúlt 10-15 évben, és a humán tőke minden nagyvállalat jövőjének stratégiai alapja.

1. Mire különösen büszke eddigi pályafutása során?

Arra, hogy hét különböző pozícióban is kipróbálhattam magam. Voltam például egy kisebb francia áruházlánc vezetője, HR-vezetőként dolgoztam az expatok csoportvezetőjeként, foglalkoztam Franciaországban bér- és megosztáspolitikával is. Azokra a szakértőkre is nagyon büszke vagyok, akiket eddigi pályám során megismerhettem és támogathattam.

2. Mi volt a legjobb tanács, amit valaha is kapott?

A legfontosabb tanács, amit a családomtól és a vezetőimtől kaptam, hogy tudni kell meghallgatni az embereket. Ez azt jelenti, hogy valóban figyelni rájuk, megérteni, amit mondanak, és azt tényleg figyelembe venni a döntéshozatalban. Ha erre képes vagy, akkor többet tanulhatsz és magad is jobban fejlődhetsz.

3. Mitől jó egy vezető?

A legfontosabb, hogy egy menedzser tudjon nyitni a kollégák felé, érdeklődjön mások iránt és hallgassa meg őket. Van egy kedvenc, saját definícióm, ami szerint a menedzser egy olyan magas elvárási szinttel rendelkező vezető, aki folyamatosan figyel, megadja a „miértet” a beosztottjainak a munkafolyamatokhoz, és megteremti a feltételeket a kiváló teljesítményhez.

4. Mit becsül leginkább egy kollégájában, mit tolerál legkevésbé?

A bátorságot, az energiát és az akaratot, hogy jobban csinálja valaki a feladatait. Becsülendőnek tartom továbbá azokat a fontos kompetenciákat, amelyeket a munkafolyamatok során szerzünk meg, és az őszinteséget is, ami ahhoz kell, hogy amikor szükséges, megmondjuk, ha valamivel nem vagyunk elégedettek. A legnehezebben azt tolerálom, ha valaki nem végzi el azt a munkát, amit megígért, és ezt nem jelzi előre. Nehezen tudom elfogadni, ha valaki nem igyekszik, ha nem akar valamit megoldani. Mindig akadnak nehézségek, ez természetes, de fontos, hogy lássam, az illető mindent megtesz, hogy sikerüljön ezeket leküzdeni.

Karrierút
  • 1990-1992 Élelmiszer és nem élelmiszer osztályvezető
    Auchan Englos
  • 1992-1996 Élelmiszer osztályvezető
    Auchan Annecy
  • 1996-1999 Szektorvezető
    Auchan Budaörs (Magyarország)
  • 1999-2001 Humán erőforrás vezető
    Auchan Perpignan
  • 2001-2005 Mobilitásért és nemzetközi karrierekért felelős helyettes vezető
    Auchan Csoport HR igazgatósága, Croix
  • 2006-2007 Országos humán erőforrás igazgató
    Auchan Románia, Bukarest
  • 2007 -2012 Javadalmazásért, mobilitásért és részvényesi programért felelős HR igazgató
    Auchan Franciaország, Villeneuve d’Ascq
  • 2012 óta Országos HR-igazgató
    Auchan Magyarország Kft.

5. Van-e valamilyen technikája a hatékony időgazdálkodásra?

Bevallom őszintén, ez az egyik gyenge pontom, hajlamos vagyok szervezetlen lenni. Azt viszont nagyon fontosnak tartom, hogy a hatékony időgazdálkodáshoz jól kommunikáljunk. Tisztán és érthetően adjuk át az információkat, így a kollégák önállóan is tudnak haladni a munkájukkal. Nagyon fontos a jó szervezéshez, hogy mindenki tisztában legyen azzal, hogy merre kell haladnia, ehhez pedig alapvetően fontos a világos, érthető kommunikáció.

6. Szokott-e otthonról dolgozni?

Igen, szeretek otthonról dolgozni. A mobiltelefonom kijelzője ilyenkor az én kis saját irodám. Úgy gondolom, hogy ha igazán elkötelezett valaki, akkor nem úgy fogja fel, hogy két élete van: egy a munkában egy pedig a munkán kívül. Nincs két életünk, hiszen sokszor az irodán kívül jönnek olyan ötletek, gondolatok, amik a munkához kapcsolódnak. Nem a fizikai helytől függ tehát, hogy mikor dolgozom.

7. Milyen tanácsot adna egy most 18 éves, pályaválasztás előtt álló fiatalnak?

A legfontosabb, hogy elhiggyük, minden lehetséges! Az életben nincsenek akadályok, ha valaki kitartó és ambiciózus. A szüleink gyakran mondják, hogy tanulnunk kell, hogy aztán jó munkánk legyen. Én viszont azt mondom, nem csak ez a fontos. Valójában a saját életutunkat kell megtalálnunk, ez a legfontosabb. Emellett arra is szükség van, hogy ne elégedjünk meg azzal, ahogy most vannak a dolgok. Merjünk túllépni a helyzetünkön, ne zárkózzunk be például egyetlen vállalatba a karrierünk során, bízzunk önmagunkban!

8. Mi kell ahhoz, hogy valaki a HR szakterületen versenyképes pályakezdő legyen?

Két dolog: szeretni kell azokat az embereket, akikkel dolgozol és érdeklődni kell irántuk. Ha nem érdekel a fejlődésük és az, hogy hogyan érzik magukat, akkor te sem fejlődsz. Fontos, hogy megelőlegezd a bizalmat másoknak, akkor is, ha még nem volt lehetőségük bizonyítani. Lehetőséget kell adni az embereknek, hogy energiájuk 100 százalékát az ambícióikra fordíthassák. Alázatra is nagy szükség van, ami a mi szakmánkban azt jelenti, hogy olyan embereket tudjunk felvenni, akik jobbak, erősebbek nálunk, anélkül, hogy ettől a helyzettől megijednénk.

9. Mi tart manapság a legnagyobb kihívásnak a HR-ben?

Számos vállalat számára manapság nagy kihívás, hogy rendelkezzen olyan humán tőkével, ami fejleszti a vállalatot. Nagy kihívás, hogy a szervezetek aktuális méretéhez illeszkedjenek a humán erőforrások, hiszen jelenleg számos szakterületen munkaerőhiány van. Hiszek benne, hogy humán erőforrás vezetőként a munkám alapja, hogy az Auchan számára csapatommal biztosítsam, hogy a megfelelő munkatárs, a megfelelő helyen és megfelelő időben álljon a vállalat rendelkezésére.

10. Hogyan kapcsolódik ki munka után?

Szeretek ilyenkor teljesen más környezetben lenni, mint a munkám során. Imádom például, amikor a magasban, a levegőben lehetek repülés vagy magashegyi túrázás közben.

Korábbi portré cikkeink (2)