Marketingből váltott a HR-re és a svájci központú Nestlénél nyolc év alatt ért vezetői posztra. Most éppen azon dolgozik, miként tudja cégével az alternatív foglalkoztatási formákat beépíteni a működésbe, és ezzel együtt megőrizve a nagyvállalati forma nyújtotta előnyöket. Verő Barbara elárulta, stratégiai ötletei a zuhany alatt születnek. A kikapcsolódáshoz pedig ott van a futballpálya széle, ahol gyermekei meccseit követi. Persze ekkor is figyeli az edzőt, a csapatdinamikát, a gyerekek vezetésének apró trükkjeit. Konkrét képe van arról, milyen lesz szakmája 10 év múlva.

Képzési területről lépett elő HR vezetővé, dolgozott holland, német hátterű vállalatoknál, 2008 óta az osztrák tulajdonú pénzintézet alkalmazásában áll. Ráczné Szőke Ildikó válaszaiból kitűnik, hogy a szolgáltatói alapú vezetői szemléletben hisz, szerinte az emberi tényező teljesen nem váltható ki a HR-ben gépekkel. Ha nem a HR-ben dolgozna, akkor egy jótékonysági szervezetet erősítene. A tavalyi rendezvények közül a HR Festet emeli ki. A következő két évre egyik szabadidős célja az Országos Kék Túra bejárása a Zempléntől a Kőszegi-hegységig. Portré rovatunkat 2017-re új kérdésekkel frissítettük.  

Közel húsz éve dolgozik a dm drogérialáncnál, és máig minden nap talál a munkában inspirációt főleg kollégáinak köszönhetően. 50 üzlet értékesítéséért felel, 12 fős HR csapatot irányít és a beszerzési csapat egy résznek munkáját is koordinálja. A legnagyobb kihívásnak a munkaerőhiányt tartja a kereskedelemben, a munkahelyen pedig az szabadság és felelősség a jelszava. Érden él férjével és 10 éves kislányával, ám máig kötődik szülővárosához, Szombathelyhez. Portré rovatunkban Csoknyainé Horváth Gertrud.

A közel 7 000 munkavállalót foglalkoztató Auchan Magyarország Kft. humán erőforrás igazgatója. Az Auchannál töltött több mint húsz év alatt dolgozott többek között osztály- és szektorvezetőként, korábban a bérezésért, juttatásokért és a mobilitásért felelt a francia nagyvállalatnál. Részt vett az első magyarországi Auchan áruház megnyitásában is. Tapasztalata szerint a HR-ről való gondolkodásmód nagyot változott az elmúlt 10-15 évben, és a humán tőke minden nagyvállalat jövőjének stratégiai alapja.

Az amerikai Eaton regionális üzleti szolgáltató központjának HR igazgatója. A közel másfél éve indult és mára 200 munkatárssal működő budapesti egység az Európa, Közel-Kelet és Afrika (EMEA) alkotta régió támogatásáért felel. Csaba HR mesterdiplomáját Pécsett szerezte, mellette posztgraduális jogi képzést végzett munkajogi területen. Pályafutását tanácsadói oldalon kezdte, majd vállalati részen folytatta, két üzleti szolgáltató központ kiépítésében is részt vett. Válaszaiból kitűnik, a legnagyobb szakmai kihívást a technológiai fejlődés kiaknázásában és az ehhez való alkalmazkodásban látja.

7 éve vezeti a pénzintézetnél a HR területet, 2013-15 között ezt a kontrolling igazgatósággal együtt tette. Közgazdász diplomáját a Pécsi Tudományegyetemen szerezte. Utolsó éves hallgatóként, 22 évvel ezelőtt még azt hangoztatta, hogy „sem könyvvizsgálónál, sem bankban nem akarok dolgozni, mert ezek unalmasak.” Ehhez képest a Price Waterhouse könyvvizsgálónál (ma PwC) startolt, majd egy rövid időszak kivételével végig bankszektorban talált érdekes új feladatokat. Most például a Citibank lakossági üzletágának megvásárlását követő HR integrációt. Bek-Balla László válaszaiban idézi egyik professzorát, aki egyszer azt mondta, hogy a vezetőnek mindig több energiát kell hagynia a munkatársaiban egy megbeszélés után, mint amivel azok bejöttek.

Öt éve az esztergomi autógyártó vállalat Emberi Erőforrás és Társasági Támogatások (HR and General Affairs) szervezeti egységének az igazgatója. 40 munkatárs tartozik irányítása alá, ebből 18-an foglalkoznak szűkebb értelemben személy és munkaüggyel. A HR számára családi örökség: édesapja, Tarnai Dezső (GE, Knorr-Bremse) évtizedek óta elismert név a szakmában. Tamás útja sokáig nem ebbe az irányba vezetett. Bányageológusnak készült, frissdiplomásként ebben startolt, aztán tíz év alatt szép lassan üzleti oldalról a HR-nél kötött ki. Válaszaiból kiderül, hogy szakmája legnagyobb kihívásának jelenleg a munkaerőhiányt tartja, de az aktuális munkaerőpiaci helyzetet esélynek is tekinti ahhoz, hogy a HR stratégiai szerepe tovább erősödjön. Munkája mellett számos területen vállal felelősséget, épít közösséget. Egyebek mellett a Magyar Barlangi Mentőszolgálat elnöke, alapítója a Kárpát-medencei Értékmentő Alapítványnak.  Hamarosan negyedszer is édesapa lesz. Munkanyelve az angol, emellett franciául és oroszul társalgási szinten beszél és némi latin is megmaradt az egyetemi évekből.

„Vállald el azokat a kihívásokat, amelyeket más nem szeretne, mert ezekben általában nagy lehetőség van.” Ez volt a legjobb tanács, amit kapott és megfogadott Magyar Miklós, aki februárban lett a Wizz Air légitársaság HR vezetője. Miklósról kiderül, hogy tíz éve minden feladatát, határidejét egy Excel-fájlban kezeli. Kikapcsolódásként pedig szeret online stratégiai játékokat játszani.