Mindenki azt hiszi, ő aztán tényleg topon van belőle. Aztán „vizsgáknál” például előléptetéskor, álláskereséskor, kirúgás esetén kiderül, még sincs helyén az önismeret. Almási Kitti pszichológussal beszélgettünk.

Névjegy
Dr. Almási Kitti 1998-ban végzett az ELTE pszichológia szakán. Ezt követően a Semmelweis Egyetem Doktori Iskolájának ösztöndíjas hallgatója volt, majd 2003-ban Ph.D. fokozatot szerzett. 2004-ben tette le klinikusi szakvizsgáját. 2000 óta az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben (Lipótmező) dolgozott, a III.-as Pszichiátriai Ambulancián, az intézet bezárása óta magánpraxist folytat. Foglalkozott drogproblémákkal jelentkezőkkel, majd a szexuális bántalmazást/zaklatást elszenvedett nők és férfiak terápiájával. A Lipótmezőn ismerkedett meg közelebbről a hangulat- és szorongásos zavarok terápiájával, jelenleg ez tartozik fő terápiás területei közé.

+ Nemrégiben, egy előadásán úgy fogalmazott: pszichológiai szempontból a legtöbb ember számára az önismeret a legkritikusabb terület - még annak ellenére is, hogy többségük épp az ellenkezőjét gondolja...

- Nos, valóban. Visszatérő szakmai tapasztalat, hogy a pszichológusokhoz forduló emberek egy része úgy érzi: ez a kérdés igazából mellékes, hiszen ők nagyjából tisztában is lennének magukkal és az életükkel. A fő problémájuk, mellyel épp szakemberhez fordulnak, biztosan nem ez  - és így a krízis, amivel épp felkerestek, csakis az aktuális körülményeik számlájára írható. A gyakorlati tapasztalatok viszont már egész mást mutatnak.

+ ... és miről tanúskodnak a pszichológusi tapasztalatok?

Arról, hogy az alapos önismeretbe vetett hit a legtöbb embernél nem megalapozott.  Az emberek többsége például a stabilnak vélt önértékelését rendre ideális körülményekre építi és ezekből is vezeti le. De ez a kép nem reális. Optimális körülmények között, amikor enyém a világ, amikor minden megy, mint a karikacsapás, a legtöbben igazából nem is kerülhetnek olyan helyzetbe, ami az önismeret valódi próbáját jelenthetné számukra.

Épp ezért elmondhatjuk: reális önismerete annak az embernek van, aki nagyjából sejti, reálisan fel tudja mérni, hogy különböző életterületeken, váratlan vagy előnytelen helyzetre, sőt krízishelyzetre miként reagálna. Akit nem lepne meg, hogy az adott helyzet mit hozna ki belőle. És ilyen emberből elenyészően kevés van - már ha van egyáltalán.

+ Milyen helyzetek lehetnek az önismeret valódi próbái?

- Hétköznapi körülmények között leghangsúlyosabbnak szinte mindig a párkapcsolati oldal és a karrier tekinthető. Ezek a fontos területek gyakran egészen váratlan reakciókat hoznak ki az addig magabiztosnak tűnő emberekből. Így például egy aggasztó  párkapcsolati problémával  pszichológushoz forduló - aki korábban teljesen biztos volt abban, hogy a másik fél hűtlensége esetén is megbocsátó lenne és a végsőkig kiállna a kapcsolat fenntartása és folytatása mellett - gyakran magát is meglepő módon megelégeli a helyzetet és végérvényesen kilép abból a bizonyos kapcsolatból.
Ám az is gyakori, hogy a korábban még csak a hűtlenség gondolatát is elviselhetetlennek érző fél dönt úgy: nem képes szakítani, így mégis a végsőkig kitart a társa mellett és megpróbálják közösen helyrehozni a dolgaikat.  

A munkavállalás és a karrierépítés világában általában három sarkalatos terület van: az álláskeresés, az előléptetés vagy épp az elbocsátás, mert mindhárom helyzetre jellemző, hogy ismeretlen, korábban sosem tapasztalt reakciókat hozhat ki a szituációt épp átélőből.

+ Miként jelenik meg mindez a munka világában?

- Az álláskeresésnél például kiderülhet, mennyire kezel jól váratlan helyzeteket az egyén. A legtöbb kihívás viszont az elbocsátások vagy épp az előléptetések tájékán adódik. Így egyáltalán nem ritka - főként, ha a munkavállaló amúgy se szerette a munkáját és már régóta vívódott a váltás lehetőségén - hogy a frissen kirúgott személy, meglátva a helyzetben az új lehetőségeket, azonnal megtáltosodik, energikussá, optimistává válik. Noha korábban biztos volt benne, hogy hasonló helyzetben azonnal összeomlana. A korábban a sikerekben lubickolók, az előnyös munkahelyi pozíciójukhoz hozzászokók viszont épp ellenkezőleg: náluk az ”úgyis hamar találok munkát” hurrá - optimizmusát hamar felválthatja a letargia, a kétségbeesés és a depresszív hangulat.

+ Miért keresik az emberek a pszichológust előléptetés esetén?

- A pszichológusok rendelésein rengeteg a frissen kinevezett, az új pozíciójában még kevésbé otthonosan mozgó vezető. Az ok: nem ritka, hogy az újonnan kinevezett vezető csak a társadalom nyomásának és sodrásának engedelmeskedve - merthogy mindenkinek karriert ”kell” építenie, menetelnie ”kell” felfelé a ranglétrán - tartotta fontosnak a vezetővé válást. A vezetők másik csoportja már alkalmas a pozícióra: ám őket gyakran a neveltetésük teszi próbára. Gyakori például, hogy a gyermekkorukban elnyomott vezetők az új pozíciójukban már a többieket kedvezőtlenül érintő módon törekszenek az önállóságra - de az is, hogy épp a feladatok kiadásának felelőssége szokatlan még a számukra. A megoldás: senkinek nem kell nem neki való pozíciókra törekednie, csak mert mások elvárják tőlük. Ez nem csak a vezetőkre érvényes.  Illetve a pozíciójukra tényleg alkalmas, de itt-ott hibázó vezetőknek meg kell tanulniuk felnőni az új feladatukhoz, a kudarc kezeléséhez.

+ Az álláskeresők miből tudhatják, hogy stabil az önértékelésük és nem mellesleg, az önismeret terén sem állnak rosszul?

- Például abból, hogy nem engedik, hogy a szituáció hangulata sodorja őket - és nem akarnak az aktuális interjúhelyzetből levonni messzemenő következtetéseket, akár jól, akár rosszul érzik magukat az adott helyzetben. Emellett akkor se omlanak össze, ha a körülmények épp kedvezőtlenül alakulnak, ha épp most nem ők voltak a nyerők. Ehelyett inkább tudomásul veszik: lehet, hogy a mostani helyzet rávilágított valamilyen hiányosságukra, lehet, hogy azért nem jártak sikerrel, mert épp egy negatív tulajdonságuk került előtérbe. De a kétségbeesés helyett inkább igyekeznek tanulni belőle.