Egy hónappal ezelőtt a HR csúcsain elérhető keresetek vettük nagyító alá. Most lejjebb megyünk a hierarchiában és a nem vezető beosztású személyzeti szakemberek átlagbérei kerülnek terítékre.

4 millió forint/év - személyügyi szakértő

Első forrásunk a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara és a Kienbaum személyzeti tanácsadó cég decemberben megjelent Bérezési tanulmánya. Ebben két pozíciónév vonatkozik a HR területre. A bérszámfejtési szakértő évi 4,1 millió forintot keres, ami bruttó 340 ezer forintos havi átlagnak felel meg. Persze ez csupán átlag. Nem mindegy mekkora cégnél dolgozik a munkavállaló. Azoknál a cégeknél, ahol 250 fő feletti a dolgozói létszám, a bérszámfejtési szakértők 4,4 millió, míg az ennél kisebb szervezeteknél 3,8 millió kapnak évente.

A német hátterű cégeket átvilágító felmérés a másik HR-es pozíció a személyügyi szakértő (HR specialist). Itt évi 4 millió forintos bér az átlag. A nagyobb cégeknél dolgozók itt is előnyben vannak a kisebb szervezetekben alkalmazott kollégáikkal szemben (4,5 kontra 3,5 millió forint). Meghatározza a fizetést a cég árbevétele is. Például 3 milliárd forint alatti forgalmú munkaadóknál 3,4 millió forintot, míg 13 milliárd felettieknél 4,5 millió forintot kap a személyügyi szakértő.

Asszisztenstől generalistáig: 180-340 ezer forint/hó

Második forrásunk a Workania.hu állásportál által működtetett Fizetesek.hu bérinformációs oldal. Itt a munkavállalók adják meg saját fizetésüket (a német-magyar kamara felmérése a munkaadói adatokon alapul). Nem meglepetés, hogy a legalacsonyabb bérrel a HR-asszisztensek rendelkeznek (bruttó 183 ezer forint), akik sokszor gyakornoki státuszban vagy pályakezdőként kerülnek a céghez. Bruttó 250 ezer forint felett a nagyobb felelősségi körű munkákkal lehet keresni: ilyen például toborzói (recruiter) (278 ezer forint) és juttatási specialista (283 ezer forint) munkakör. Nem vezetői poszton a HR-ben a HR-generalisták állnak az élen bruttó 341 ezer forinttal.

Havi bruttó alapbér, forintban
HR generalista 341 700
Bér- és juttatási specialista 283 300
Recruiter, kiválasztási specialista 278 700
Személyzeti munkatárs 208 300
HR asszisztens 183 800

Forrás: Fizetesek.hu

Személyzeti szakértő az állami statisztika szerint

A harmadik hely, ahol körülnéztünk, az a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) szakmánkénti kereseti statisztikája. Ez a hivatalosan bejelentett fizetési adatok alapján áll össze és minden cégtípus, állami szervezet szerepel benne. A legutóbbi, 2014-es adatok szerint a „Személyzeti és pályaválasztási szakértő” havi bruttó alapbére 349 667 forint, juttatásokkal pedig 391 ezer forint. Itt életkori bontásban találhatóak meg az átlagok. 30 éves kor alatt 295 ezer forint az átlag, míg 60 éves kor felett 494 ezer forint az alapbér, juttatásokkal pedig 505 ezer.