Van olyan ötleted, ami megváltoztatja a munka világát? Erre a kérdésre várt válaszokat a szervező Aon Hewitt Magyarország, amire több, mint 120 pályázat érkezett. A csapatoknak csak néhány órájuk volt arra, hogy a mentorok vezetésével egy jövőbe mutató ötletet találjanak, azt kidolgozzák, és prezentálják a zsűrinek. Íme a legjobbak a„World of Work Moonshot” elnevezésű versenyen.

A 140 karakterben megfogalmazott egyéni ötlet volt a belépő a 24 órás ötlet maratonra, ahol aztán a helyszínen alakult 14 csapat közösen dolgozta ki azt a munka világát megújító gondolatokat, amit néhány órával később már elő is adtak.

Fizetőeszköz a tudás: tanít és tanul a jövő munkavállalója

A verseny győztese, a Know House projekt (a felső képen) lett. Az ötlet alapját az adta, hogy a csapat tagjai szerint az oktatási rendszer lassan, és elavultan reagál a munkaerőpiaci igényekre, noha folyamatosan új, és új szakmák jönnek létre. A másik cél, hogy növelje az egyén felelősségvállalását saját fejlődése iránt. Ezért az ötletgazda csapat megoldása arra vállalkozik: összehozza az embereket bármely generációból az online és valós térben is, ahol a tudásukkal fizetnek. Aki tanít, tanulhat is. Így ismerheti meg a barkácsolás alapjait egy kitűnő fiatal programozó, aki majd saját ismereteit adja át egy másik tanulni vágyó embernek. Közép távon építenének a folyamatosan fejlődő technológiákra, illetve szeretnék idővel bevonni az államot és az oktatási rendszert is, hogy ez a tudástér országos hálózattá fejlődhessen, és forradalmasítsa a tanulás módját.

Képességek párosítása fix munkakörök helyett

A második helyen végzett Atomic Work részekre bontja a vállalaton belüli feladatokat azáltal, hogy az elvégzésükhöz szükséges kompetenciákat, képességeket rendel, és a munkavállalókhoz is listázza a készségeiket. A rendszer a kettőt párosítja össze, így mindenki változatos típusú feladatokra jelentkezhet motivációjától, érdeklődésétől függően a képességeinek megfelelően. A koncepció bevezetésével alapjában véve felrobban a mai kötött szervezeti struktúra, megszűnnek a silók és a klasszikus értelembe vett pozíciók. Az új kollégák felvétele a rendelkezésre álló készségeik alapján történik, így a pályakezdőknek is lehetőségük van egy cégen belül megtalálni a saját útjukat. A rendszer olyan algoritmusokkal fog működni, amely gondoskodik arról, hogy minden feladat kiosztásra kerüljön és jelzi azt, hogy milyen kompetenciákból van hiány a vállalatnál.

6 órában grafikus, 2 órában cukrász: munka projekt alapon

Különdíjas lett a Mozaik Ökoszisztémát megálmodó csoport, akik szerint mindenki az adókártyájának igénylésével együtt jogosulttá válik egy olyan foglalkoztatási jogviszonyra, amely felülírja a jelenlegi munkavállalási és egyéni vállalkozói struktúrát. Az elképzelés szerint a jelenlegi munkakörök modulokra/projektekre, azaz mozaikokra lennének felosztva, így a jövőben már nem a klasszikus 9-5-ig munkakörökre pályázhatnánk, hanem részfeladatokra és kisebb-nagyobb projektekre. Így lenne megvalósítható az, hogy valaki egyszerre lehessen webgrafikus 6 órában, cukrász 2 órában és esetleg ügyvezető további 3 órában egy nap. Vagy épp kismamaként csupán 2-4 órás feladatokat lásson el. A Mozaik Ökoszisztéma megálmodói szerint ez a rendszer nem csupán kifehérítené a gazdaságot, de motivált dolgozókat és valóban hatékony munkavégzést eredményezne.

Milyen is csapatom hangulata? Megmondja a gép

Több döntős ötletre tűntek fogékonynak a zsűriben helyet foglaló nagyvállalatok HR és kommunikációs vezetői. Ilyen volt például a Digitális pszichoprofil ötlet, amely egy olyan komplex megoldás, ami kérdőív, hangelemzés, kamerás érzelemfelismerés alapján, mesterséges intelligencia segítségével elemzi és azonnali visszajelzést ad a vezetőknek a csapatuk érzelmi állapotáról.